Na ezt a napot is letudtuk. Első kérdés milyena karácsonyi hangulat? Mert valami dereng marha régről, de már nem tudom mit kéne érzenem, csak tudom, hogy nem ezt. Mindenesetre nem akarom tök pesszimistán, és letargikusan előadni a napomat, inkább röhögnék saját magamon. Természetesen kora hajnalban felvert a család, mert ezek az istenért se tudnak aludni. Mikor 10kor totál kóásan lecsámpáztam a galériámról ezek ár rég befejezték a reggelit is. Nem értem miért nem lehet tekintettel lenni az olyan normális emberekre, akik jó szokás szerint munka és iskolaszüneti napo délig aludnának. Innentől kezdve legyetek szívesek állandó háttérzajnak tekinteni anyám és apám üvöltését egymással. Egy idő után eltompulok a téma iránt, csak zavar, hogy zaj van. Eredetileg azt beszéltük meg, hogy elmegyek tortát venni, aztán jövök haza. Na tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Először kitalálták, hogy menjek már még el a patikába, ha meg már úgy is kiteszem a lábam otthonról, akkor csomagolópapírt venni is. És mivel tudtam, hogy tortagyertyát, meg virágot is kell majd vennem, amire apám magától nem gondol, de ha én nem gondolok rá lebarmol, ezért mikor kitalálták, hogy meg még hozzak már vagy 6 kiló krumplit a két trolimegállóra lévő boltbol (egyirányú utcán megy a troli, és hát a boltból hazafelé nem tudok rá így felszállni) akkor egy olyan szolid kis nemmel hárítottam, a dolog még így is rendkívül komikusra sikeredett. Elmegyek a sárga M betűs gyorskajáldába, hogy vegyek tortát, csaj mondja, hogy csak fagyos van egészben, mondom az a legjobb, mert csak holnap kell majd. De amúgy 6 óra elvileg az olvadásiidő, de már előbb is lehet enni. Na ne szórakozz már velem gondolom én magamban, délben léptem be a kajáldába, másnapig barátok közt is 12 óra van, csak ki fog olvadni, nem de? Na se baj, kedvesen aranyosan végighallgattam a monológot, még azt is hagytam, hogy ráírja a dobozra, hogy mikorra olvad ki mikortól fogyasztható, meg meddig, mert kicsit túlbuzgó volt (nem tudom mire fel dec.24 délben...). Szóval fél kezemben - mint piroska a kis kosárkáját - lóbálva a tortásdobozt lesétáltam az aluljáróba, merthogy ott kellett csomagolópapírt vennem. Hogy a helyzetet még bonyolultabbá tegye, anyám kitalálta, hogy vegysek már valami szép zöld csomagolópapírt. Na most ebben a bizonyos időpontban a nyugati aluljárójából SZÉP zöld csomagolópapírt venni nem egyszerű, lásd: két fajta zöld csomagolópapír volt: az ízléstelen fényes csillogós múűanyaghatású, meg egy olyan, amire fényképezett, 20x20 pixeles írtó nagyra nagyított torz képek voltak téve piros karácsonyfadíszekről. Na mondom ez nem lesz okés, felhívom anyámat, na ez hiba volt. Kiegyeztünk, egy pirosban, ami nekem tetszett, de hamár úgyis felhívtam akkor közölte, hogy vegyek már 3 csomag csillagszórót, 10-15 darab piros vagy fehér fenyőgyertyát, ja meg egy digitális lázmérőt. Megvettem a papírt, meg ott helyben a csillagszórót is, de mikor a fenyőgyertát kezdtem emlegetni, a nő úgy nézett rám, mintha legalábbis kakkukoló, gödröt ásó fából vaskarikát szeretnék venni. Egyik kezemben a tortát lóbálva, másikban egy 70 centis csomagolópapír gurigával csápolva nem tudtam eldönteni, hogy egy jedire vagy egy ninjára hasonlítok inkább, és ezen állapotomban lép oda hozzám egy faszi, hogy ő aláírást gyűjt a menhelyi kutyákért. Slspból nem írok alá ilyesmit, mert rögtön fizwtni is kell érte, és egy egészpicit kamunak érzem azt az ürgét, de ha ezen átgördülök még, akkor is, mit gondolt, melyik kezemmel fogok neki aláírni. Felmásztam az egyik szimpatikus lépcsőn, közben sikerült elsüllyesztenem a gurigát a táskámban annyira, hogy mindössz egy 35centis része kandikált ki a táskámból, amit kénytelen voltam magamhozölelni, szóval ettől még nem lett szabadabb a kezem. Patikában minimum 15 perc várakozás, de végül megkaptam amit akartam. Tovább, virágárus. Na ő már felfedezte, hogy nem nagyon van szabad kezem, és segítségre szorulok, szóval gondosan elrendezgette a kezemben a virágot (a fenyőgyertyát ő is valami ufó gyártotta terméknk titulálta). És innentől volt az én nagy szenvedésem. Ugyanis egyik kezemben a torta a másik vállamon a táskám, benne a papír, amit ölelgetek, s a kezemben még a virág és én így gyalogoltam vagy 4 saroknyit, és már a második lépéstől folyt az orrom. Azt a kínt, gogy a francnak sem tudtam sehová átteni semmit, hogy legalább egy kicsit megtörölgessem az orromat, kifújni, á dehogy, márcsak azért sem, mert - elfelejtettem írni - a reggelt egy kiadós orrvérzéssel kezdtem, és féltem, hogyha sokat fújkálom, megint vérezni kezd az orrom, akkor meg aztán sehogyse tudom hazacipelni a cuccaimat. És akkor utolsó bolt, egy ilyen százforintos szerű üzlet egy pincehelységben. Esküsöm fogalmam nincs mivel nyitottam ki az ajtót, úgy botorkáltam le a meredek lépcsőn is, az eladó volt oly kedves és szervált nekem tortagyertyát, fenyőgyertyájuk nekik sem volt, ő se tudtdta mi az, nagyban mutogatta nekem a mécsesgyertyát, de hát istenem, kicsit az inverze kellett volna, na. Végre hazaértem, a kulcsot már nem sikerült előbányásznom, szóval a jobbfülem felső kanyarulatával becsöngettem hozzánk, s foglaljátok imába a nevemet kiáltással köszöntöttem a népet - miután megszabadítottak a sok cucctól. Innentől továbbra is háttérzaj az üvöltés, pluszban el kellett pakolnom a szobámból és ráuszítottak a szőnyegemre egy porszívónak, ugyan minek? Semmi köze a szobámnak a karácsoníhoz, angyalka be se teszi oda a lábát. Viccelek, csak hát kamasz jó szokás (vagy nálam olyan örök életre szóló), hogy lusta vagyok pakolni és takarítani is. A menüből idén hiányzott a halászlá, szó szerint nagyon hiányzott, mert marhára szeretem, de szinte csak karácsonykor eszünk (esetleg étteremben, de soha máskor), és nem mellesleg az egyik kedvenc karácsonyi jókívánságom, hogy ússzon a hal a hallében :) Maratoni ajándékcsomagolás. Nem tudom hányan csomagoltak már közületek életükben homokórát vagy fiókgombot (felmerül a kérdés, hogy hányan ajándékoztak már ilyesmit, de ezt inkább most hagyjuk), lényeg, hogy ehhez a procedúrához meglehetős kreativitás kell. Na aztán megérkezett a nagybátyám és - több, mint ötvenből - az egyik unokatestvérem. Őt kivételesen ismerem, mind név szerint, mint kinézetre (a minap összeszámoltuk, hogy 26 unokatesómat tudom név szerint, na van egy pár, aki mellett szó nélkül el mennék az utcán, nem ismerném meg, persze akad az ötvenből olyan is, akit még soha nem is láttam, meg olyan is aki még csecsemő, meg olan is, aki épp annyi idős, mint az anyám). És hát egy furgon platójára felpattant drága unokatestvérem és úgy megforgatott nekünk három fenyőt, hogy na melyik kell. Egy elég rossz állapotban lévő bácsi az utcáról is megpróbált alkudni a fáinkra, hát nem jött össze neki, unokatesóm nem adta el. Alapvetően körülbelül úgy néztek ki, mintha épp most hozták volna az erdőből lopott fát, rendesen havas volt, nem volt összekötve sem, semmi. Aztán nagyapámmal nekiálltunk, hogy felrakjuk a fenyő talpát. Na az röhejes volt. Nagyapám szerintem körülbelül 50 éve csinálja ezt minden évben, de tizenhat éve nálunk biztosan, és ehhez mérten idén azt se tudta, hogy melyik oldaláról kéne rárakni a fára. Én meg hát az elmúlt tizanhat évben a díszítéskor kerültem először kapcsolatba a fával, ja nem, akkor mikor a tévé előtt feküdtem, tömtem a számba a bejglit és kértem őket szépen, hogy halkabban kalapálják már a talpat, mert nem hallom a filmet. Szóval én agy először látva közel talpbeverést és én voltam adolog főtudora, na vicces volt. Ehhez mérten vagy három tűlevél állt a kezembe és hát azt kell hogy mondjam, hogy úgy 22 fokban dől a fa a függőlegeshez képest.Idén anyám el volt csúszva időben az ajándékcsomagolással, szóval nekem kellett átvennem az ő helyét, eg a beteg apám helyét is a fa díszítésében. Engem, a fő tériszonyost, aki még a sámlin is fél, felzavartak a létra tetejére, hogy rakjam fel a csúcs díszt a fára, merthogy a fenyő több, mint 3 méter magas. Azt kell hogy mondjam jól felraktam. Mármint követi a fa vonalát, tehát 22 fokban tér el a függőlegestől. Életemben először raktam fel égősorokat is, mindjárt négyet. S mikor már úgy gondoltuk, hogy díszekkel is bőséggel tele van a fa, és most de jó, akkor megjelent anyám, hogy hát ezen még semmi nincs, s szokás szerint teleakasztotta még egy csomó bizbasszal, amitől úgy nézett ki, mint egy karácsonfa, de a kifejezés negatív értelmében. Aztán kis furujázatás, aztán ajándékozás, de még ez előtt anyám is és apám is felgyujtották egyszer a gyertyákkal a fát, én meg olyan Mézga Kriszta módra vihogtam, hogy miért ilyen még úgyse volt. Az ajándékozásnak nálunk egy meglehetősen stabil szokása van. A hugomat elhalmozzák ajándékokkal, csupa marha klassz dolog, aminek a felét két hét múlva megunja és én fogom használni. Apá kap valami barkácsolós dolgot (idén fúrófejeket) amit 10 évente egyszer elővesz (most is a karácsonyka felállításakor jött volna jobban) + könyvet + egy pulcsit és egy nadrágot. (máe évek óta tervzek enki venni egy kézmelegítős jégkaparót, de valahogy mindig aktualitását veszti a dolog). Nagyanyámék ruhát kapnak. Anyám valami szart aminek úgyse örül, mert apám választotta, meg egy rakat pénzt, na ezt a hagyományt idén sajnos vagy nem sajnos megszakítottam azzal, hogy én vásároltam neki, mert így örült mindennek. Én meg kapok ruhát, egyik részét magamnak veszem, a másik része meg csak mérsékelten tetszik (nem rossz, de nem kérném, hogy vegyék meg), amit én választottam az nem tetszik anyámnak és amíg csak hordom fikázza. Könyvet nos ez asszem 6 éve egy sorozat tagjait kapom meg, ami mindig karácsony előtt pár héttel jelenik meg, de az idők során kicsit kinőttem blőle, és már a tavalyit sem olvastam el, viszont amelyiket kértem manga, azt nem kaptam meg (tény, hogy venni kellett volna a fáradtságot, hogy booklineba bepötyögje, és kérje h szedjék elő a raktárból, de olcsóbb lett volna és örültem volna neki. Meg mindig kapok valamit, amin meglepődöm. Ez van, hogy pozitív, van hogy negatív.Ami idén váratlanul ért és tetszik (hogy ne arról beszéljek, ami nem, és ezáltal ne tűnjek pesszimistának) az egy békakirályfi befőttes üvegben, meg egy sminkkészlet, ugyanis anyám kb semi sminket nem használ, nem is tud, és ami van neki az se a legjobb, szóval örül, hogy most van saját. A béka meghát, az egyszerűen csúcs. Én tudom, hogy azt mondják, a szerelmet nem lehet megvenni, de én most nagyon blezúgtam a békámba. Egy házikirályfi marha klassz dolog. Gondolom megkérdezitek miért nem veszem ki a befőttesüvegből és csókolom királyfivá, a válasz elég egyszerű: nem szeretnék egy elfuserált home made királyfit, meg amúgy is, sokkal többet ér egy beszélő király béka, mint egy átlag hercegecske, abból egy csomó van... Amúgy imádom még a pöttyös nadrágom és a cilinderszerű keménykalapom is, de azokat magamnak választottam, és magamat nem dícsérem meg azért na. (amúgy a békakirályfit is én szúrtam ki, csak akkor ugyanott láttam denevért is, és akkor áradoztam erről anyámnak, és külön kiemeltem, hogy nekem a denevér tetszik jobban, ennek örömére a hugomnak vett denevért és nekem békát, na sebaj, bírom a békámat, a hugom meg két hét alatt elszórja majd a denevért és lenyúlhatom, a darts-cal és a karaokeval egyetemben). Összességében úgy eltelt a nap. Nem volt meg az a bizonyos karácsoníi hangulat ( lehet, hogy a bajgli, a szaloncukor, meg a halászlé hiányzott, én nem tudom), de elment. A tavalyi rosszabb volt. Huh a legosszabb karácsonyom az volt, mikor a hugom három éves lett. Akkor sikerült először tapasztalnom,hogy anyámnem bagózik oda arra, amit mondok neki. A hugom addigra már elég nagy volt ahhoz, hogy értse és érdekelje a karácsony, szóval eljátszottuk azt a bugyutaságot, hogy az angyal hozza a fát, na ilyen nekem anno sose volt, nem is hiányolom, ennél kisit okosabbnak tartom magam, ha nem haragusztok meg érte. Hugom már akkor ajándékfürdőben úszott, és miután mindent módszeresen kibontogatott és magaköré halmozott kirohant a bejáratiajtóhoz kinyitotta, kilépett az ajtó elé és hát közölte, hogy köszönöm angyalka (a helyszín onnan jött, hogy ott találta a fát.) Én igazából sosem hittem igazán se az angyalosdiban, se a mikulásban, lehet hogy azért, mert már kétévesen is voltam olyan jó megfigyelő, hogy észrevettem hogy a nagybátyám öltözött be mikulásnak. Na ezzel marhára elvoltak a felnőttek, szóval én magamban puffogtam egy sort, ugyanis kaptam egy baribe mesét videókazettán és hát tudni kell rólam, hogy világéletemben utáltam a barbiekat, meg egy fürdőköpenyt, holott megbeszéltük, hogy féévkor abbahagyom az úszást, mert utálom... (és valóban abban is hagytam, tehát össz-vissz egy alkalmon voltam még) Jah és még egy, egyik nagyanyám, kinek 50 unokája volt, mindig adott minden unokának egy kis apróságot, és én az azt megelőző évben egy neszeszert kaptam, és anyám, mint utólag kiderült teljes lelkinyugalommal mondta, hogy nekem olyanom még nincs, tehát abban az évben is azt kaptam, tök ugyanúgy kinézőt, ami már elrsőre is rusnya volt. Oké, ezek nem akkora szívfájdalmak talán, de egy kisgyereknek igenis rosszul esnek, biztos kaptam klassz dolgokat is azon a akarácsonykor, de smmi másra nem emlékszem, csak ezekre. Igazándiból már pár éve nem érdekel, hogy mit kapok. Az biztos, hagy amit igazán szeretnék és igazán szükségem van rá, azt nem, azt sosem.Akkor meg minek görcsölni? Minek görcsölni, ha tudom, hogy nemm szívből jön, ha csak látszat az egész. Megtanultam örömötmímelni hozzá, néha még örülni is neki, de nem hoz lázba, nem érdekel. Tulajdonképpen apámnak köszönhetem, hogy jó színész vagyok, éveken át színészkednünk kellett minden rokon és ismerős előtt, de én leszarom a dolgot már jó régen, csak akkor játszok neki, ha óri kedvem úgy tartja. De persze előnyöm származott belőle, mások elől el tudom rejteni a félelmet, a fájdalmat, a bánatot, ha úgy akarom. Hamis nevetéseket gyártok, s kedvesen nézek arra is, akit utálok, és őszinte szeretetet mívelve ölelem meg. Egy pár évig mindenkinek játszottam. Azt mutattam, ami tetszett, azt tettem, ami tetszett. Csak nehéz, és értelmetlen és nem boldogított és meguntam. Szóval mostmár nincsenek mazkok általában. Védekezésből az ismeretlen emberek ellen még van, meg akiktől félek, meg akiket nem szeretek. Nem tudom, hogy hogyan jutottam el idág, na mindegy.

Boldog K mindenkinek! Ezerrel próbáltam vicces idézetet keresni, de kettőt már ellőttem ma szóval nem egyszerű. Amúgy mióta facebookozom kb senki nem köszönt sms-ben és ez is nehezíti a dolgomat, a kreativitásomat.Na szóval egy ilyen szakállas gyengust kaptok: szomorkodik ma a húsvéti nyuszi, mert ma csak a Jézuskánál van buli.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.