Helló mindenki! Újra itt van a nagy csapat: ti és szerény személyem. A hétfő és a kedd iskolamentes nap volt (hála annak a jóságos...) síszünetnek csúfolva. Nagyon megnézem, hogy bárki két napra elmegy síelni, mondjuk, ha hozzácsapom a hétvégét már négy, de még az sem hiszem, hogy túl szokványos lenne. Mondjuk mit tudom én, életemben egyszer voltam síelni, úgy terveztük, hogy egy hétre megyek. Nos a második vagy harmadik napra annyira beteg lettem, hogy haza kellett jönnöm és három hétig feküdtem itthon lázas betegen. Ilyen rövid idő alatt (adottságaimat is ismerve..) természetesen nem sikerült megtanulnom síelni, a következmények miatt pedig a sportág amúgy is vesztett fényéből a szememben.

Az örömöknek azonban ma vége szakadt és be kellett vonulni az iskolába. Az ilyen dolgokban járatlanabbaknak mondanám, hogy ilyenkor a diákság és a tanárság fele is hiányzik, merthogy SÍEL. Mi többiek pedig, akik nem tudunk, nem akarunk, vagy nincs elég pénzünk csúszkálni, bent boldogítjuk egymást az iskolában (magyarul mondva unatkozunk és szívunk). Ma hat óránk lett volna. Igen, ez a vicc kategória, amikor 14 ember van bent az iskolában.  Szóval 6 órából 5ön a Schindler listáját néztük. Szerintem elképesztően fantasztikus jó film, mondjuk sokkal régebbinek gondoltam. Ne akarom elmesélni, meg amúgy is LÁTNI KELL EZT. a maradék egy órában meg a könyvtárban ültünk, mert nem volt tanár.

Mikor néztem a filmet végig az járt a fejemben, hogy ezt még Aligátor (szerintem már hívtam így, de ha nem, majd rájöttök, hogy kiről van szó) mondogatta nekem, hogy nézzem meg, hát nem véletlenül, lássuk be. És mondtam is magamban, hogy mikor majd legközelebb összefutok Aligátorral a folyosón beszámolok az élmenyemről. Amikor leértem az ebédlőbe, láttam, hogy ő is ott van. És biztos vagyok benne, hogy észre vett, de nem várta meg amíg kaját szerzek és odamegyek hozzá. Egy egész picit morcos voltam, be kell valljam. Aztán mégis kedvező fordulatot vett a dolog.

Jöttem felfelé a lépcsőn a termünkhöz, kicsit puffogva az egészen és akkor megláttam, hogy Aligátor épp a lépcsőn beszélget egy csajjal (aki anno le akarta őt nyúlni tőlem, de az óta fél tőlem). Vicces volt. Flegmán állt a lépcsőkorlátnak támaszkodva, beszélgetve a csajjal, és hátrafelé kihajolt a korláton és nézelődött. Amikor észrevett rögvest arckifejezést és testtartást váltott, és odarikkantott nekem egy sziát (gyakorlatilagnem egy mondat közepén, hanem egy szó közepén). Mire felértem hozzá, már teljesen normális testhelyzetben állt, és praktikusan be se fejezte a beszélgetést a csajjal, rögtön felém fordult beszélni (holott én nem szakítottam volna ám félbe a társalgást, udvarias ember vagyok). És akkor elkezdtünk beszélgetni, először a filmről, aztán minden másról. Csajra onnantól kezdve rá se bagózott felé se fordult, csaj meg nem mert beleszólni a beszélgetésbe, úgy somfordált el (elhúzva a lépéseket, hátha Aligátor észreveszi, de hát nem). Igazából megtisztelő, és nagyon jól esik, hogy ugyan már nem beszélünk minden nap, mégsem vagyok egy akárki. Mások előtt állok egy kicsit, hozzám máshogy szól, nekem többet mondd el. Másrészt megijesztett, hogy mennyire rossz állapotban van. Mélyebbre süllyedve a karrierorientációban, mint eddig, de valahogy a sikertelenség és a kudarc súlyos köveivel a nyakában. Olyasmikért is küzdene már, ami ugyan elismerés, de nem ér semmit, ezt az elismerést sehol senki nem jegyzi, ez egy házi díj az iskolánkban, még minket iskolabalieket sem érdekel, nemhogy bárki mást. És hajt és tanul és tovább tanul, és kicsit megfélemlítva érzi magát. És sebes a keze, mert úgy vezeti le a feszültségét, hogy a falba vagy az ajtóba boxol. És teljesíteni akar, mert a legjobb helyet nézte ki magának az egyetemen, de miért is? Nem tudja, hogy tényleg azt akarja-e csinálni. Hajt valami olyasmiért, amiben a legkevésbé sem biztos. Szomorúnak láttam. Azt mondta, most még boldogabb, mint szokott. Ez is rám hozta a frászt, régen a legrosszabb npjain volt ilyen. Aggódom érte, meg kell valljam. Össze fog omlani, ha nem most, hát majd egy pár év múlva. Majd kilép az egyetemről, egy olyan papírral, amivel nem álmai munkáját végzi majd, és végig néz az életén, hogy mit csinált az elmúlt években s csak annyit fog látni, hogy minden erőfeszítés hiába való volt. Ettől féltem őt leginkább. Persze meg mondtam a magamét, csak minek? Mint már annyiszor, most is meg lett mondva, hogy én nem érthetek ehhez az egészhez, mert még fiatal vagyok. Persze ezt a legkönnyebb mondani, ennél jobb kifogás nincs. Megpróbáltam mindenféle önös érdek nélkül elrángatni valahova, hogy egy kicsit kikapcsoljon. Nem ment, hiába mondtam nem jött össze. Azt mondta mással sem megy sehová, nem engem diszkriminál. Ez a része jelenleg marhára nem izgat. Nem hiszem, hogy bármi hasznom lett volnaabból, ha elviszem valahova, neki lett volna egy kicsi. Ő maga mondta, hogy csak így lebeg, a két semmi között félúton, nem jött sehonnan, nem tart sehova. Egy pöccintésre ugranék hozzá, de ez most nem erről szól. Kezd megszűnni emberinek lenni. De én már nem vigyázhatok rá, pedig szívesen tenném. Tudom, hogy még számítok, szóval nem adom fel. Ha csak ennyin múlik, hogy ne omoljon össze, megutálhat, de nem hagyom, hogy az én rémes látomásom teljesüljön...

Délután ajándékot venni mentem az én régesrégi barátnőmnek. Vettem egy lovat, amiből majd egyszarvú lesz, egész jó lesz azt hiszem. Aligátornak is születésnapja lesz, neki is néztem valami kis apróságot, valami vicceset, de nem találtam olyasmit amire gondoltam, meg nem is nagyon tudom, hogy szabad-e most nekem az ilyesmi. Persze nem érdekelnek a szabályok. Ezzel a röpke beszélgetéssel is csak úgy 2 hónapra való pletykálni valót adtam a sulinak. Egészségükre váljon, nem az én lelkiismeretemen áll a dolog, hanem az övéken.

Holnap értem jön Pici suli után, aztán csinálunk valamit. Az élet akkor is megy tovább. Nem mondom, hogy erre van feltétlen szükségem, de most épp ez van, és még nem bánok semmit. Jó társaság.

És holnap utazik vissza apám is a külföldi lakába, szóval szépen lassan nyugi lesz itthon. Elég jól jön már.

Na ma ennyi voltam. Szép napot mindenkinek. Ugyanitt veletek nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.