Hát kedves barátaim, akik már hiányoltátok az őrült BBlans-t (talán helyesebb lenne Blanche-nak írnom, de most már így marad) nektek örömmel, a többieknek pedig búbánattal jelentem, hogy újra itt volnék és nem nyugszom, míg a feje tetejére nem állítom a világot :D az elmúlt 2-2,5 hónap kicsit nyugoisabban telt abbéli törekvéseim miatt, hogy végre egy tisztességes, normális ember leszek. De most, hogy feladtam, mondhatni rájöttem, nem boldogít nem szórakoztat, nem tesz jobb emberré újra jöhetnek az őrült történetek. Az első "nagy horderejű" esemény, a picivel való szakítás volt. Ez egy kisebb üvöltözés után következett be, nim kifejezetten váratlanul. Utána mondjuk még beszélgettünk, mondott pár furcsa dolgot. Például, hogy tudja ám, hogy nekem is van egy gyerek részém, csak elnyomom, de nem kéne, mert ő abba szeretett bele... Ez alaphelyzetben nagyon szépen hangozni, DE! ha alapból feltűnt neki, hogy elnyomom, akkor abból normális ember arra következtetne, hogy nem akarok olyan lenni, és nem is nagyon leszek olyan.... vagy kitudja... Na jó, mondott még ezer hasonló értelmetlen dolgot (meg egy nagyon ijesztőt), de érzem magam annyira jólelkűnek, hogy ezt most nem mesélem el, az ő védelmében... Bár úgysem tudja, hogy írom ezt, de azért mégis... 

Na de azt ígértem, hogy jönnek az őrült sztorik, szóval egy rövidebb ilyen őrült példány jön is: Megbeszéltük az egyik sráccal, aki a sulimba jár és a forgatáson haverkodtunk össze (aki olvasta az előző bejegyzést, az a srác, aki megpróbált 11 fegyvert eltűntetni a ruháiban), hogy megnézünk egy frissen kijövő filmet, a Képszakadást a moziban. A filmet azoknak ajánlanám, akik bírták az amerikai pitét és a másnaposokat, mert ez valahol a kettő között helyezkedik el, és csak az vegyen popcornt/innit, akinek jó a gyomra, mert nem egyszer kissé gusztustalan (pl. lassított felvételben hány egy srác kb 2 percig). A film nyomán nevezném most el a srácot Karajnak, aki nem érti, járjon utána.... Nos ez egy tegnapi (márc.14. a Nemzetközi Pí-nap, aki nem tudná, bár ezt talán nem is kell) esemény, és gimnazista nebulók lévén, ünneplő felvételére és egy előadás megtekintésére (10 év alatt a legjobb, bár lehet, hogy azért, mert nagyrészt köze nem volt márc.15-höz) voltunk kötelezve. Karajjal megebédeltünk, mart elindultunk a zuhogó hóesésben a moziba. Még reggel sikerült a 3 otthon lévő törött esernyőből a legrosszabb állapotban lévőt kiválasztanom, szóval kénytelen voltam bekéredzkedni Karaj esernyője alá, amit kb csak úgy tudtam megtenni, ha belekaroltam (a sztorihoz tartozik, hogy kishíján 2 méter magas, és hát én hiába nem vagyok alacsony - úgy 175 centi - ez de még magassarkúban sem kis kilünbség). Persze az út során párszor a "helyemre lettem utasítva", ugyanis reflexből baloldalon megyek a volt balkezes barátaim miatt, de röpke 3 óra alatt megszoktam a jobb oldalt. A moziba érve konstatáltuk, hogy picit viccesen festünk ebben a közegben, vázolnám az öltözékünket: én: magassarkú, fehér blúz, zakó/blézer (a kokárdát az utolsó pillanatban azért lekaptam), szövetkabát; ő:öltöny, nyakkendő, "uras" esernyő, szövetkabát.... Poénkodtunk is befelé menet, hogy forduljunk vissza és menjünk inkább színházba... Karaj alapvetően lovagias férfi mivoltát igyekezett fitogtatni a nap során (hol több, hol kevesebb sikerrel), szóval kijelentette, hogy márpedig az ő dolga egyedül megvenni a jegyeket, és el se kísérjem erre az útra, csak előtte még toporogtunk vagy 5 percet a jegypénztár, ennek okai a ruhánk, az igazolványképeim (egyiken se hasonlítok magamra, az itthoni diákomon hosszú egyenes hajam van és szemüvegem, a személyimen 20 évesnek nézek ki, a nemzetközi diákomon meg olyan vagyok, mint egy narkós, rockzenész-piti tolvaj fiú...), meg az, hogy az ő szavaival élve nagyon ritkán vásárol és ezért ilyenkor néha kicsit zavarban érzi magát. Miután végül megvásárolta a jegyeket közölte, hogy kicsit megnéznek minket ebben a ruhában, persze ezt én csak egy féle képpen tudtam orvosolni: fennhangon elkezdtem szapulni, hogy miatta nem tudtunk elmenni a színházba, mert nem ment el a jegyekért. Ezt mindketten elég jó kamunak találtuk, habár tök felesleges volt, és kit érdekel, hogy mit gondolnak azok az emberek, akiket utána soha életemben nem fogok látni. Karaj majdnem lenyúlta a diákomat, merthogy mennyire tetszik már neki az a kép... Tetszik, nem tetszik nekem azért kell, és az életben nem fog úgy látni, mint azon a képen, azt garantálhatom.... Aztán igyekeztem odaadni neki a jegy árát, de nem hagyta, még akkor sem mikor mondtam, hogy én ettől kellemetlenül érzem magamat (nem szeretem, ha helyettem fizetnek, az mindig kötelez valamire...), mert akkor ő határozottan kijelentette, hogy ő érezné magát kellemetlenül, ha hagyná, hogy kifizessem. Ezek után be is csattogtunk a terembe, nem volt valami sok ember a koradélutáni időpont miatt. Álkérdésként megkérdezte, hogy melyik székre akarok ülni, és vagy 3. kérdezésre le is esett, hogy a jobb oldal az én helyem... (ez amúgy annyira elavult szokás véleményem szerint...) A filmre beszabadult egy nyugdíjjas házaspár, Karaj gyanakodott is, hogy termet tévesztettek, és úgy öt perc filmnézés után valóban rájöttek, hogy eltévesztették a termet és kimentek... Kb. az egész filmet végigdumáltuk, meg röhögtük, mert hál'istennek olyan volt, bár a film utolsó fél órájában kicsit a vállára billent a fejem - a övé meg az én fejemre -, mert volt egy kissé hosszúra és nyálasra sikerült érzelmes jelenet a történet feloldására. Aztán kifelé menet még a táskám "cipelésével" is gentleman-eskedett... Ültünk még cirka egy órát a kajáldáknál és beszélgettünk.Persze főleg a filmről, meg a kezünk esztétikai és funkciós hibáiról (az is megérne egy misét, de csak egy kézsebésznek, szóval ezt most kihagyom, ha nem nagy baj...)... A történet persze nem lenne szép és kerek, ha nem kísért volna haza, szóval az is belefért az estébe. Nem szívesen kopogtam volna végig egyedül sötétben a csodálatos utcánkon... Aztán a "könnyes" búcsúzkodás után még végigcseteltük az estét, mindenféle hülyeségről... Csak úgy, ahogy azt illik, egymást cukkolva... Aztán ma reggel folytattuk tovább, a dolog most épp abbamardt/szünetel, ezért pötyögök most nektek.

Ma délután érkezett röpke 3 órás késéssel apám, hála a csodálatos időnek (nem kapcsolódik szorosan, hiszen repülővel jött, de csak úgy üljetek autóba, ha hosszú útra mentek, hogy tele a tank, az autó rendben van, van nálatok takaró meg víz! ez jópár emberen segített volna ma...), és a hétvégére marad. Holnap összedobjuk egy haverral, Bull-lal az új gépemet (ettől rettegett ma egész nap a gépem, ezért folyamatosan le-le fagyott, hogy nehogy elfelejtsem majdan, milyen is volt), a mostanihoz képest hiperszuper jó lesz (elvileg). Szóval legközelebb már arról írok nektek, ha minden igaz.

Szép napot mindenkinek! Veletek ugyanitt nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.