Az ősi szünetem olyan volt, amilyet elképzelnem is nehéz, amilyet nem akartam. Tele volt jókkal, meg rosszakkal, de kertelés helyett inkább mesélem is sorban.

Pénteken anyáék elutaztak apámhoz Svédországba, én nem, haragban vagyunk éppen. Manó jött hozzám, ünnepelni valónk volt. Rágcsálnivalóval felszerelkezve érkezett. Ezer mindent ettünk, az estét megvártuk, akkor indultunk el. Jártuk a várost fel és alá, nevetve, cigarettázva (már ő is szív velem általában), "puszilózva". Kicsit sem néztek ránk furcsán mikor 9-10 körül bementünk egy éjjelnappaliba nyalókát venni... Aztán elvitt egy étterembe, mert tatárbeefsteaket kívántam. Aztán hazajöttünk, fürödtünk közösen, és leültünk nézni az egyik kedvenc filmemet, a One day-t. Kicsit megríkatta. Aztán hajnal ötig beszélgettünk, majd aludni tértünk. De persze nem a kihúzható kanapén, mert az szerinte már túl jó lett volna, ezért az én ágyamon nyomorogtunk ketten. Én nem nagyon aludtam. Ő terpeszkedett és szuszogott, én meg fordulni alig mertem, hogy ne ébresszem fel. Fél hétkor csörgött a ki nem kapcsolt ébresztőórája. És mégis, hogy nem nagyon bírtam aludni, olyan jó volt, hogy ott volt mellettem. Fél10ig bírtam mellette feküdni, aztán aludtam fél órát a kanapén és csináltam neki reggelit. A délelőttöt ellustálkodtuk, egészen háromig, akkor aztán ittunk egy kis pálinkát, mert görcsöltem, és megint nyakunkba vettük a várost. Kiültünk a margitszigetre, belebotlottunk pár ismerősbe. Úgy volt, hogy azután horrort nézünk, de végül nem volt kedvem, ő meg - igen, ő és nem én - egész nap majd elaludt, holott ő pihent az éjjel én meg nem. Hazamentünk hozzám sütöttem húst, csináltunk salátát és rávettem, hogy aznap este is maradjon nálam. Elkezdtük az édes novembert, de úgy 1 óra 10 után kishíján elaludtam, így abbahagytuk és aludtunk (fél10kor), most már a kihúzható kanapén, mélyen több, mint 13 órát. Szinte rögtön ébredés után elment. Énmeg nekiláttam írni, mert egy barátommal találkoztam, akinek ajándékba szántam egy írást.Meg is írtam, egész kellemes lett, s repülőt hajtottam belőle, mert így kérte. Találkoztunk is, nagyon furcsa volt. A srác - na de jó, hogy így írom - 15 évvel idősebb nálam. Már találkozásunk elején megmondta, hogy lesz egy kérdése hozzám, de előbb foglalkozunk azzal, amit én tettem fel (jobb-e tervezve élni, vagy jobb a carpe diem). Forrócsokit ittunk, majd elvitt koktélozni, aztán átjött hozzám, hogy segítsen megenni a saláta maradékát. És elkezdte felvezetni a beharangozott kérdést: miért kedvelsz te engem? miért beszélgetsz velem? miért kedvellek én téged? mit akarok én tőled? Miért néznek az emberek valóvilágot? hány fiúm volt? szerintem miért jött fel a lakásomra? na ilyen kérdések után én már esküszöm féltem, hogy mi fog kisülni ebből. végül a nagy kérdés az lett: boldog vagy? Summa summárum, ő szeretné tudni az én örömeimet és bánataimat, és félt, hogy nem vagyok boldog.

Hétfőn Manó értemjött és elvitt az almáriumba ebédelni. Aztán mentünk meghallgatni az imént említett barátom, meg Manó apukájának előadását egy matekos találkozón. Az előadások unalmasak voltak, illetve már ismertem őket. Aztán este úgy volt, hogy Manó apja hazavisz, de rossz volt a kedvem, úgyhogy inkább gyalogolni akartam haza. Manó is jött velem. Útközben találkoztunk egy volt osztálytársával, na az is hülyének nézte, amiért velem jár. Mire hazaértünk totális letargiában voltam, amiért az összes ismerőse rossz szemmel néz engem. Ennek kapcsán össze is vesztünk egy kicsit. Főleg h nekem volt rosszkedvem, de őt kellett vigasztalnom. Elment, ott hagyott egyedül, összeomlottam, sírtam. De aztán két perc múlva visszajött. Megbeszéltük a bajunkat, közben késő éjjel lett, s nálam aludt. Ami kicsit fura volt, mert apjának azt ígérte, korán hazaér, de még sms-ben sem szólt, hogy nálam alszik.

Kedden anyáék hazajöttek, de nem volt semmi. Szerdán úgy volt, hogytalálkozunk egy barátommal és a barátnőjével, de végül nem lett idejük rá, szóval az kimaradt. Egész nap rossz kedvem volt, ami átragadt rá is, amiből elég csúnya dolgok lettek estére. Egy furcsa beszélgetés végén ez kerekedett: én: - szeretsz? ő: igen én: és szerelmes is vagy belém? ő: igen én: akkor miért ilyen istentelenül nehéz minden közöttünk? ő: nem tudom, de a második kérdésedre nem egyértelmű igen a válasz" ezen aztán rendesen kiborultam, és elhatéroztam hogy elindulok hozzá (ekkor este negyed11 volt) és anyától meg is kaptam az engedélyt. laza háromnegyedórás utat sírtam végig kb, nem nagyon de azért... épp elég gázos volt. Útközben végig próbáltam összeszedni, hogy mit akarok neki mondani (ha már nem szeretsz, ha már nem vagy velem boldog, akkor hagyj el, mert én azt akarom, hogy boldog légy, mégha nélkülem is). Reméltem, hogy mikor megérkezem, majd egy mosollyal mindent rendbehoz, de rosszabb volt a helyzet, mint hittem. Alig bírtam beszélni hozzá, meg sem ölelet, semmi. Nyertem magamnak két percet, azzal, hogy megmondtam soha senkiért nem indultam még el az éjszakában a félvároson keresztül, és még idő kell, hogy beszéljek. Majd elmondtam neki szóról szóra, amit a trolin gyakoroltam, aztán egymásraborulva sírtunk percekig. Aztán minden rendben lett. Megnyugtatott, hogy még mindig szeret, még mindig csak velem akar boldog lenni, csak szétcsúszott az élete.... És elsírta minden baját, én meg próbáltam eloszlatni a kétségeit. Talán egy kicsi sikerrel. Aztán hazavitt, mint annak rendje s módja.

Csütörtökön korizni votunk, meg elmentünk a daubner cukiba, mert ajánlották, mert még sosem voltam, mert a közelben jártunk, és mert szeretem a sütit. Aztán megnéztük a karácsonyi lidércnyomást, meg az öt legendát. Tartalmas nap volt, vidám, jó. Pénteken állatkertbe vittük a hugomat, meg a barátnőjét, mert ők ingyen mehettek be. Hát mi is olyanok voltunk mint a gyerkek. zsiráfot etettem, mert imádom, lelkesedtünk a bogarakért, vártuk, hogy a viziló pörgesse a fülét (juszt se tette), néztük a birkózó tigriskölyköket, jól éreztük magunkat. Tegnap kicseréltük a névnapomra kapott kesztyűt egy olyanra, ami jó is rám, meg kaptam egy nyakláncot, olyat, amit állandóan hordhatok. Anya leszólta a csizmát, amit kinéztem magamnak, úgyhogy megint nincs ötletem, miben fogok járni a télen. Aztán itthon tökötfaragtunk, elég jól sikerült, denevéres lett. Megbeszéltük, hogy együtt írunk regényt, mert megtehetjük, mert álmot akarunk magunknak, valamit, ami jóvá teszi a világunkat.

Ma meg úszni mentünk volna, de elszórakoztuk az időt, így csak itthon punnyadtunk, de az is jó, néha az is kell.

Most meg, hogy holnap iskola, olyan rossz. Úgy megszoktam a jó szünetet. Annyira nem fogok tudni mit kezdeni magammal.De ez van, majd lesz jobb is.

Szép napot mindenkinek! Veletek ugyanitt nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.