jó régen nem írtam, aminek több oka is volt. egyfelől nem szórakoztatott annyira az életem, mint eddig (l(s)d.: totál depis voltam), másfelől meg, amik történtek velem, vagy amit gondoltam, azt nem írhattam meg, mert olyanok is olvassák ezt, akik nem szerettem volna he tudnak ezekről. de most újra megírhatok bármit. Zsomborból elegem lett, szóval szakítottam vele. három hét alatt összesen 10 percet beszéltünk... folyamatosan fogadásokat kötöttem Bullal, hogy mit fog csinálni, vagy mit nem. Bull mondhatott bármit, én ellene fogadtam. ez rendesen be is jött amúgy. leszámítva a mai napot. Bull arra fogadott, hogy kapok karácsonyi  ajándékot, én meg persze tartottam a fogadást ellene, de arra készültem, hogy ő fog nyerni, szóval elvittem magammal azt a novellát. Bull nyert, így én odaadtam neki a novellát és megmondtam, hogy ha gondolja dobja ki az első szembejövő kukába, mondtam, hogy ez az egyetlen, amit olvashat és ez az egyetlen amit miatta írtam. Mondtam neki, hogy nem kellett volna nekem semmit adnia, mert nem tartozom hozzá. Na erre hirtelen sietős lett neki és elkezdett összevissza magyarázni, tipikus... Mondta, hogy elolvassa és majd visszajön én meg megmondtam, hogy ne jöjjön vissza. na itt jön a novella, hogy a továbbiakat is értsétek:

A Férfi és a Nő

Egy összetört szívű nő állt a peronon. A férfi már a vonaton állt, kihajolt a vagon ablakából és cigarettázott. A nő még nem döntött, a férfi sem. A nő egy szál rózsát szorongatott a kezében, a férfitől kapta. Nem tudta mitévő legyen.

- Velem maradsz? – kérdezte félénken a nő.

- Azt nem lehet, tudod, hogy szeretnék, ugye tudod? – adta a nő szájába a szavakat.

- Tudom – mondta a nő, pedig tudta, hogy ez kétszeresen is hazugság. Nem hitte, hogy a férfi vele maradna és a férfi valóban nem is maradt volna vele.

- Egyszerűen nem tehetek mást, nincs más választásom. Én itt nem dönthetek, ugye megérted?

- Persze – mondta a nő, de most már dühösen.

- Nem, nem érted meg. Akkor is azt akarod, hogy maradjak, ha nem tehetem. Haragszol rám.

- Nem haragszom, ha bajom lenne, azt megmondanám – mondta a nő és végülis ez csak félig volt hazugság és megnyugtatta a férfit. A férfinek mindegy volt, hogy mit gondolt, az számított neki, amit kimondathatott vele.

- Nem mehetnék veled? – kérdezte ismét félénken a nő.

- Elkísérhetsz egy darabon, de dolgoznom kell, tényleg nem megy ez most nekem – mondta a férfi és nagyon meggyőző volt.

A nő elbizonytalanodott egy pillanatra, majd elnyomta magában a racionális énjét és felszállt a vonatra. A férfi önelégülten elvigyorodott és elnyomta a cigarettát a vonat külső falán, majd eldobta. Felegyenesedett, beterelte a nőt a fülkébe és leültette magával szembe. A nő lerakta maga mellé a virágot. A férfi megnyugtatóan simogatta a kezét, miközben jelentéktelen dolgokról fecsegett. Mikor elérték az utolsó megállót, ami még a városban volt, a férfi adott egy csókot a nőnek, aki ezután sietve leszállt.

A nő boldogan indult útnak a vasútállomásról. Boldog volt, hitte, hogy a férfi szereti, tudta, hogy pár nap múlva találkoznak. Racionális énje azonban már feltörőben volt. Tudta, hogy hülyeség a gondolat, de mint annyiszor, most is inkább akart boldog lenni, mint szomorú, ezért elkergette a borús gondolatokat.

A férfi közben kajánul vigyorgott a kabinjában. A vonat döcögve elindult. Észrevette, hogy a nő otthagyta a rózsát, az agyonszorongatott rózsát. A férfi szája széle gúnyosan megrándult. Letépett egy amúgyis kókadt szirmot és darabokra cincálta. A rózsa szárát több helyen is eltörte, majd kihajította az ablakon.

A következő megállónál felszállt egy másik nő. A férfinek mindegy volt ki, csak egy a sok közül, aki rá várt. Kedvesen rámosolygott és megölelte. Új, friss rózsát húzott elő a táskájából és átadta a nőnek, persze ő is örült neki. A férfi telefonja üzenetet jelzett. Az előző nő írt, hogy nála hagyta a virágot. Megírta neki, hogyha visszatér, kap egy újat. A nő még egy üzenetet írt, amiben megköszöni és elmondja, hogy szüksége van a férfira. Erre már nem válaszol. A férfi magában kuncogott az újabb naiv nőn.  

Az új nő még nem döntött, a férfi sem. Ő sosem döntött, nem volt rá szüksége, mindig volt valaki más. A nő egy szál rózsát szorongatott a kezében, a férfitől kapta. Nem tudta mitévő legyen. A férfi már tudta mit fog tenni. Magában nevetett. Kényelmesen hátradőlt. Tudta, hogy a táskájában több mint elég rózsa vár még, frissen, illatosan. És tudta, hogy több mint elég nő vár még rá az út során, frissen, illatosan…

 nah ez a novella, az egyetlen amit miatta írtam. Nah és akkor fizika előtt öt perccel megjelenik azzal a totál leírhatatlan arckifejezéssel, ami egyrészről ijedt, másrészről magabiztos, hogy beszélnünk kell (lazán felcsüccsen a tanáriasztalra és mindenki elhúz a közelünkből). Mondja hogy hát sok dologban igazam van, de hát én ne higgyem hogy ő ilyen, hogy más lányokkal van ő nem ilyen gonosz (valami más szóval mondta de a lényeg ez). És akkor belekezdet a süket szövegelésbe. Mikor egyszerre mondja azt, hogy nekem igazam van és megért engem és bizonygatja, hogy ő nem hibás semmiben. Kb hülyének néz olyanokat mondd. én meg persze erre mérges leszek és a kegyetlen őszinteségemhez folyamadok és közlöm, hogy baromira nem érdekel, hogy miért nem volt ideje, nem volt ideje és ez a probléma. Hála Istennek megjött a fizikatanár és kitette a teremből, ki tudja hová fajulhatott volna még ez a beszélgetés... Fizikáról szinte azonnal elengedtek minket, szóval elmentünk ebédelni. Zsombor ott ült és láttam, hogy azért kivan kicsit. Egyedül evett, ami alapból egy hihetetlen dolog, de már a hátából láttam, hogy rosszkedve van. Leülünk enni a lehető legmesszebb tőle. És kiborít még a jelenléte is, mert persze bűntudatot kelt... És akkor egy 20méteres kört leírva megkerül minket, majd a a hátam mögül és megjelenik kb 3 centire az arcom mellet hátulról osonva, hogy jól frászt kapjak, hogy sziasztok. Na mondom magamban, ebből mi lesz. És így megkérdezi, hogy: ugye azért te nem fogsz engem utálni (lehet h más szóval mondta, nem emlékszem, de nem is fontos igazából). Mondom, hogy valószínűleg nem foglak utálni. És akkor elkezdi, hogy majd ír valami választ arra, amit én nekii írtam és akkor abból ilyen költői levelezés lesz. Na oké, az ő dolga... És akkor néz rám, és azt várja, hogy mondjak neki valamit, amitől ő jobban fogja érezni magát, na hát arra várhat. Aztán rájött, hogy úgysem mondok semmit, szóval boldog karácsonyt kívánt és elment. A lányok persze kérdezték, hogy miért bájcsevegek vele.megmondtam nekik, hogy én őt azért még kedvelem őt, ha most haragszom is rá a süket szövegelés miatt... Bull és Gyöngyi felemeltek és félemeletnyit felcipeltek a lépcsőn. Halál vicces volt, mondjuk nem tudom mire fel. Ajándékoztunk, mindenféle marhaságokat. A rózsaszínplüss borítású bilincstől, a masszírozón és a fényképalbumon át a bicskáig. Vicces volt. Kiégett az egyik lakás a házunkban (aki ismeri annak mondom, hogy a mentalistáé). Hugom nagyon megijedt. Én nem. Csináltam mindent, amit tanultunk. VAcsiztunk a pizzériában, anyám jóhangulatba került, szval fel alá ugráltunk az utcán egy hapsi kb olyan vigyorral nézett ránk, hogy nem tudom mit szívtatok, de adjatok belőle nekem is. Holnap megyünk korizni. Találkozom áronnal, aki előtt már elég nagy hülyét csináltam magamból, de nem baj, majd teszünk róla. Meglátjuk mi lesz. Na hát most ennyit.

Ui.: Bocs a helyesírási hibákért :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.