Érdekelt - mert végülis miért ne érdekelne? - hogy mit írtam nektek tavaly ilyenkor. Persze jól emlékeztem rá.Fel akartam mérni, mi is változott egy év alatt. Minden és semmi, hogy ezzel a közhellyel éljek.

Az új tanévben új tanárok jöttek, és búcsúztunk néhányaktól. A tanulás iránti lelkesedésem a régi (nem csináltam semmit), viszont meglepő módon jól érzékelhető eredményjavuláson ment keresztül a bizonyítványom. Az órákon hasonlóan keveset tudtam figyelni, mindig máshol jártak a gondolataim. 

Tavaly azt írtam nem megyek majd el a pszichológushoz idén, viszont tartani fogom a kapcsolatot a magyartanárnőmmel (Néni). Ezzel szemben Nénit nem hívtam, nem látogattam meg, nem hívtam, ellenben két alkalommal ültem bent a pszichológusnál. Egyszer az ő általa kért időpontban, meg egyszer, mikor apám a halálos betegségével küzdött. A depresszió maradt, azzal nem sokat tudok kezdeni, viszont sikerült újra elrejtenem az emberek elől, és nem jártam miatta hetente a mókuskához (mégha ő szerette volna is ezt). Megölni magam kevesebbszer akartam, mint egy éve, bár nem tudom, hogy ez egetrengető siker-e... 

Idén is a szerelmet kutattam veszettül, őrült módon. Volt vagy egy hét jó időszakom, de aztán.... Minek keressem másban azt, amit már megtaláltam valakiben? Na persze leszámítva, hogy ahhoz a valakihez nem lehet már sok közöm az életben... Elszúrtam, sokszorosan... Egyik barátnőm - aki már előbb észre vette mit is kompenzálok a mindenféle srácok felszedésével, majd két hét utáni kidobásával - a következőt mondta egyszer nekem: "Tudod, az, hogy bárkit megkaphatsz, nem jelenti azt, hogy meg kapod azt, akit szeretnél..." Ez mostanra esett csak le. Kár? Nem kár? Kár... Már csak azért is, mert vele vannak a legjobb örténeteim, azokat kell mindig mesélnem ennek a barátnőmnek. Meg mert az egész város tele van vele...Meg mert már 10 perc beszélgetéssel is megelégszem vele, az is ad kéthétnyi boldogságot... Szörnyű, mint valami drogos... És mióta ismerem, majd két éve...

Gazdagabb lettem pár új baráttal. Leginkább olyanokkal, akik az árnyékból figyelnek, hogy a kellő pillanatban felbukkanjanak és a naposabb oldal felé tereljenek engem. És sikerül, azt kell mondjam sikerül. Sőt, még arra is rávettél, hogy bemenjek egy bizományiba!

Na meg persze ejtsünk pár szót még így a végén a kinézetemről. Már az év elejét is az állítólag kórosan sovány súlytartományban kezdtem, és év végéig folyamatosan fogytam (nem tudom ki állítja össze ezeket a testtömeg-indexeket, de ha valaki érintett a dologban elmondanám, hogy a nem nézek ki kórosan soványnak, nem ütnek át a póló alól a bordáim és nem is érzem magam annak. Nőttem egy pár centit, talán utoljára életemben. És a mai nap eseményeként befestettem a hajam szőkére. Olyan meleg szőke. Sárga. Épp csak olyan vagyok, mint egy próbababa a nyolcvanas évekből. Kicsit provokatív, kicsit csúnya, kicsit szép, kicsit egy angyalka, de kicsit gonosz. Kaptam miatta hideget meleget, de pont ezt akartam. bban senki nem kételkedik, hogy a stílusomhoz illik és nem vártak mást. Akkor pedig jó lett, mert kicsit megosztó személyiség vagyok. A pszichológus mindig azt mondta, hogy a hirtelen kinézetváltoztatás valami lelki sérelemre utal. Ha ez így van, akkor a hajam egy valóságos segélykiáltás (félre ne érts kedves olvasó, tetszik a hajam, de tényleg).

Ez volt az idei évértékelőm, remélem jó történetekkel szolgálhatok majd a nyár kapcsán is, és megmosolyogtathatlak majd titeket néhanap.

Szép nyarat és szép napot mindenkinek. Veletek ugyanitt nemsokára. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.