Hát ez a nap is eljött. Kedves 2012, köszönjük, hogy eljöttél hozzánk, majd értesítünk... Most pedig kérem a következőt! Csak nem? Várjon, én egy gondolatolvasó vagyok. Kitalálom a nevét. 2013, igaz? Hát nem eltaláltam?! Viccet félretéve, üdvözlök mindenkit az új évben, remélem bekapcsolták a biztonságiöveket, mert megkezdjük a felszállást. BUÉK mindenkinek, az idő kicsit ködös, de gondnélkül léptünk be a légtérbe.

Tegyünk egy hangyányi tiszteletkört a múltban, ne aggódjanak, nem megyünk messzire, mindjárt indulunk tovább. Csupán a szilveszteremet szeretném megosztani önökkel. Szóval emlegettem egy bulit. Előmenetelbe annyit, hogy ferge-sztikus volt számomra, aztán rögtön bele is csapok.

Egy barátomnál volt ez a bizonyos összeröffenés, aki kint lakik a város szélén, szóval több, mint egy órás út odajutni  bkv-val. Kérdeztem tőle, hogy mit vigyek, erre persze mindig csak annyi a válasz, hogy áhh csak magadat. Ez az, ami nagyon megnehezíti az ember dolgát. Ebből az lett, hogy vittem egy házikészítésű túrótortát, meg gondoltam viszek egy innivalót. Apámék megelőztek a boltozással, szval felhívtak, hogy mit hozzanak, mondtam, hogy egy kólát, mire apám felhördül, hogy te egy kólával akarsz beállítani, mondtam, hogy akkor ketőtt. Igazából teljesen felesleges volt a dolog, mint utóbb kiderült, csak annyira volt jó, hogy cipeltem ki a sok cuccot, s a sütit ráadásul egy nagyon nehéz tányérra rakta rá anyám, aminek nem volt szabad elborulnia. Ennek következtében egész úton a bal combomat verte a tányér oldala, ami szép kék-zöld foltos lett (mármint a lábam). Rossz szokásomhoz híven késtem 15 percet, tehát egyik helyen két barátnőm várakozott egy kicsit... Aztán már közösen elvétettük a leszállást, ez úgy nézett ki, hogy mikor felléptünk a villamosra, mondtam hogyha odaértünk a megállóhoz visítsanak, vagy szálljanak le. Ebből az lett, hogy beszélgettünk egyik megállónál csukódik be az ajtó, bemondja a következő megállót és az basszus már a következő volt, és ha én nem szólok simán elmentünk volna akár a végállomásig is. Ezzel ugye tovább toltuk a késésünket, szóval másik barátnőm is várakozott ránk egy sort a buszmegállóban. Aztán azzal a busszal nekünk több, mint 20 percet kellett utaznunk, a probléma az volt, hogy a busz összes ablaka párás és koszos volt, és nem írta ki a megállókat. A vezető ugyan beolvasta a megállókat, de hát azt ugye tudjuk, hogy körülbelül a következő képpen hangzik: hsfughoijpő megálló következik. Végül sikerült a jó helyen leszállnunk. Akkora volt a köd, hogy úgy jó ha 3-4 méterre elláttunk, a problémát az okozta, hogy az egyik köztéri lámpa kialudt, ez meg már ugye város széle, tehát, ha egy lámpa nem ég, akkor koromsötétség van az adott szakaszon, pluszba még a köd is. Ja, és persze az út közepén mentünk (mert hol máshol), a kutyákra való tekintettel. Szóval telefonnal próbáltunk világítani, ami csak annyira segített, hogy közvetlenül a lábunk alatt láttuk az aszfaltot, és így nem estünk el. Végül még a ház is meglett, szóval marha büszkék voltunk magunkra (illetve rám, mert én voltam kinevezve GPS-nek).

Ha emlékezetem nem csal végül összesen 14en voltunk, ebből előzőleg 7 embert ismertem, ami végülis egész jó arány. Házigazdánk igencsak szórakoztató módon próbált bemutatni minket egymásnak. Ha láttátok a Bridget Jones naplóját és emlékeztek belőle a részletes bemutatásra, na körülbelül annyira volt csak kínos. Első körben vacsoráznunk kellett, mert az éhes ember nem ember, csakhogy nem fértünk el ennyien, szóval nagyjából a fiúk lányok felbontás mellett döntöttek (1-2 eltéréssel, illetve volt aki mindkét alkalommal evett), frissiben ki is neveztek konyhásnéninek, hogy szedjem én a tésztát, hát olyan konyhásnénis magasról pottyantós mozdulatokkal sikerült is végrehajtanoma feladatot, vicces volt. Az egyik srác, hívjuk Picinek (bár ez őt kicsit idegesíti, de az ilyenek mindig megbékélnek idővel :) ), közölte, hogy hát ő márpedig magának szed, mert képes rá, azzal a lendülettel a kanálon lévő szósz fele a tányérja helyett a tésztástálban landolt... Tipikus... Miután a fiúk is befejezték az abrakolást, s a házigazda körbevezette a házban azokat a lányokat, akik még nem jártak ott (ez alatt mi azért elpoénkodtunk, hogy na valyon miért sikítoznak a lányok a szobájában, és vajon mit is csinálhat három lánnyal egy szobában...), leültünk gitározni meg énekelni. Mjd egy óráig le is kötött minket ez a tevékenység, a probléma csak az volt, hogy nem volt egy dal sem, amit mindenki ismert volna, hiába voltak szövegek nyomtatva, ha a dallamot nem ismertük, meg hát a számok több, mint 90%a angolul volt, ami szintén nehezített egy kicsit a dolgunkon.    Aztán elkezdtünk activityzni, na az nem volt semmi. Igazából egyszer még mázlim is volt, mert pont odafelé menet meséltem, hogy otthon játszottunk és a pályaválasztást kellett elmutogatnom, és, hogy a pályát milyen nehéz, és hát pont a lesiklópályát kellett elmutogatnom a játékban :D Persze röhögtek rajta rendesen, de ez nem túl meglepő. Egyik csapat nagyon megszívta, alig mentek előrébb, mert majdnem mindig nyílt kört húztak, és elraboltákk előlük a megoldást. Az este erre a pontjára már nagyjából sikerült megtanulnom a neveket, tényleg nem volt egyszerű. Ezután játszottunk egy pár kör twistert, de ahogy a fiúk mondták, ez ilyen komcsi verzió volt, amin nem színes körök, hanem színes négyzetek voltak (amúgy nem tök mind1?). Mire ezzel is végeztünk már fél12 volt, úgydöntöttünk, hogy még egy játék belefér még az óévbe. Egy olyan játékot játszottunk, ami arról szólt, hogy mindenki berakott egy kendőt (a mi speciális esetünkben a házigazda fehér zokniját) az övébe, két csapatra oszlottunk és az volt a feladat, hogy megszerezzük a másik csapat összes kendőjét (aki elvesztette "zsebkendőjét" annak ki kellett állnia a játékból). Marha vicces játék volt, csak kicsit fagyos volt a levegő a kertben. Az éjfélt a tetőn vártuk meg (nyugalom, lapostetőről beszélek). Pici, akit mindenki ön- és közveszélyesnek nyilvánított, nekiesett a pezsgőkibontásnak. Csodák csodája semmit és senkit nem talált el. Elküldtem a kedvenc újévi SMS-eimet, mint ilyenkor szoktam. A szomszéd kertekből löttek fel tüzijátékot, szóval elég szép volt. Pezsgőztünk, koccintgattunk, meg vagy fél órán keresztel tettünk fogadalmakat és hallgattuk a házigazda évnyitó beszédét, ami mindennel együt tök jó volt, csak, mint már említettem nagyon hideg volt. Ja és hát Pici elvesztett egy fogadást így az újév beköszöntével (nem árulták el, mire fogadtak), szóval megkapta veresége jutalmát, egy szép nagy pofont. Mutogatta is utána nekünk egy ideig a poficskáját, hogy piros-e...

Pici, két másik újonnan megismert srác meg én leálltunk beszélgetni a konyhában, és marha jól elvoltunk, aztán szépen lassan csapódott hozzánk a többi ismeretlen srác is, s végül a barátnőim akik közül egy-kettő nagyon csúnyán nézett rám, amiért én velük kezdtem el beszélgetni. Illetve nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez volt a probléma, két barátnő már éjfél előtt lelkiválságba került, számomra nem derült ki, hogy miért, ilyenkor én ebből (önhíbámon kivül-belül) általában kimaradok. Igazából nem láttam problémát abban, hogy a fiúkkal beszélgetek. Én vagyok a leghangosabb, én beszélgetek a legtöbbet, s leginkább mindenkivel. Lehet, hogy bennem van a hiba, hogy akaratomon kívül elvonom a figyelmet róluk, de lehet, hogy nem ez volt a baj, nem tudom. Egy ideig prónálom megérteni, próbálok a kedvükre tenni, változtatni a dolgon, de ha ígyse-úgyse jó, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyom a szemrehányó tekinteteket. Amúgy elég jó sztorik kerültek elő a beszélgetés során, főleg ha belegondoltam, hogy két elégé elit suli diákjai vagyunk... De jól szórakoztunk, főleg mert elég sokunknak volt sötét/akasztófahumora (ahogy az egyik srác megfogalmazta azért akasztófa, mert olyan rossz, hogy felakasztod magad tőle...). Aztán Pici ismeretségünk maximum 20. percétől kezdve rendesen nyomult rám, ezért is én aptam meg persze a barátnőitől a szúrós tekinteteket, mintha éppen tehetnék róla/ellene. Azért hozzátartozik a dologhoz, hogy egyáltalán nem vettem rossznéven a dolgot, igazából értékeltem. Nagyon bírtam Picit, de mivel ez még nem ad okot semmire, nem adtam alá túlságosan a lovat, a kellő pillanatokban pont a rám jellemző tüskésséggel szólogattam be. Mindketten ugyan azt a pozíciót töltjük be a saját csoportunkon belül, szóval egy hullámhosszon voltunk.

Aztán olyan kettő körül előkerült a hp is (házi pálinka). Jah hát az italozásról előtte szólnom kell pár szót. Volt pár féle pia és válogatás nélkül ittuk egyiket a másikra, szóval sör, pezsgő, házi likőr, házi pálinka, tojáslikőr (asszem ennyi volt, illetve én csak ezekből ittam). Picivel az elejétől kezdve együtt piáltunk, hol ő fejezte be az én pezsgőmet, hol én az ő likőrjét, vicces volt. De tulajdonképpen a családban marad kifejezés kicsit újraértelmezett formájában mindenki evett és ivott mindenki után, szóval annyira mindegy volt (az alkohol, meg amúgy is fertőtlenít... :D ). Amúgy jószokásomhoz híven józanon nyomtam végig az egészet (utólag belegondoltam, hogy annyi mindent ittam, mi kéne ahoz, hogy egyszer istenesen berúgjak, mondjuk csak elméleti szinten, mert amúgy legkevésbé sem vágyásom, de hát nem lesz könnyű engem leitatni).

Az volt a vicces, mikor a hp után leültünk pókerezni, végül megnyertem, pedig életemben másodjára játszottam. Két srác együtt játszott, mindig egyikőjük döntött a másik meg volt a cica.Aztán nagyon gyorsan elvesztették a zsetonjaikat, s akkor volt egy ilyen jelenet, ogy az egyik "szexisen" ledobta a pulcsiját és hát úgy döntöttünk, hogy ezért cserébe megérdemelnek még egy pár zsetont. Mikor elkezdtek újra szarul állni Picivel mondtuk nekik, hogy kaphatnak még zsetont, ha az egyik a másik nyakába ül és úgy kezdi el levenni az ingét is (persze csak poénból, mi sem néztük volna végig ők sem csinálták volna meg). S meglepő módon egy idő után visszadták Picinek a poénos megjegyzést, tekintve h kapjon inkább ő engem a nyakába és dobáljam le én a ruháimat, mert ő úgyis erre pályázott egész este. Amikor egy nem rutinos beszólogató mond ilyeneket, abból pedig mindig ilyen kínos hirtelen csönd lesz, ami alá a filmekben tücsökciripelést szoktak tenni. És ugya egy csapatban mindig van egy ember, aki az ilyeneket hivatott megtörni és továbblendíteni a beszélgetést, na ilyenek vagyunk Pici meg én, de persze ő kb a szégyentől akart az asztal alá süllyedni, szóval ez az én dolgom lett. Ebből jött valami olyasmi is össze, hogy épp egyik barátnőm volt az osztó (ő az, akit nem zavarnak a hapsis ügyeim, illetve néhányszor azthiszem nem tűnnek fel neki), mondtam neki, hogy osszon, Pici meg én voltunk a kis és a nagy vak, barátnőm meg addig mindig szorgalmasan pakolta be tőlünk a zsetonokat, most viszont ránkszólt, hogy örülnénk, ha az a két lusta disznó elkezdene végre valamit csinálni és betennék a zsetonjaikat. Én meg persze reflexből rávágtam, hogy tedd csak be nekem nyugodtan, hát egész nap piszkáltak ezzel a remekkel mondanom se kell...Másfél óráig tartott (azalatt senki nem ivott egy kortyot se), s ennek a végén befutott a házigazda, mert addig valakivel privát beszélgetett, és közölte, hogy hú mi nagyon részegek vagyunk. Hát ott kaptunk röhögőgörcsöt, hogy valószínűleg az egész este folyamán egyikünk se volt az, de hogy ezt pont úgy mondta, hogy másfél órája nem ivott senki semmit.

Aztán újabb ivás után nekiálltunk megint twisterezni, ami egy ideig marha vicces volt, csak mikor rájöttünk, hogy az egyik srác praktikusan legyőzhetetlen, mert gumiból van, akkor kicsit alábbhagyott a lelkesedésünk.Egyik barátnőm lelépett már fél5kor (ez még ezelőtt volt valamivel), nem tudom pontosan, hogy mi volt a baj, kicsit zavaros volt nekem a magyarázata, persze megeshet, hogy én voltam annyira túlpörögve, hogy nem értettem meg, de úgy tűnt valami nincs rendben és egyelőre nem akar róla beszélni, vagy velem egyáltalán nem... De azért azthiszem majd rákérdezek. Aztán 6 körül kimentünk egy újabb kör kendős játékra, melynek során leszakadt az egyik mandzsettám (elvileg visszavarható állapotban van). Az összes kendőzést egybevéve három fiúval sikerült összefejelnem, persze mindegyik mondta h ne szabadkozzak, mert nem az én hibám, ehhez két ember kell, de belegondolva, hogy nekem hármat is sikerült lefejelnem, talán az én mozgáskoordinációmmal van baj... Talán... 

Aztán egy bugyuta, totál értelmetlen mesekönyvből olvastunk fel egymásnak reggelig, meg egy vicckönyvből. És persze legtöbben mondtuk, hogy most már nem alszunk el, mert akkor nem tudunk hazamenni, na persze a fele társaság kora reggelre lelépett. Páran maradtunk és pakoltunk kicsit. A házigazdánk szülei látták, hogy alig élünk szóval főztek nekünk virslit reggelire. Jah, a kajáról és az innivalóról szólva: egy jólfejlett lovasszázad, lovakkal együtt háromszor jóllakott volna mindennel, akkor is, ha mi nem viszünk semmit, a fele nem fogyott el a kajáknak, pedig folyamatosan tömtük magunkat.

Aztán nem tudom hogy telt el úgy az idő, de végül a fél1es busszal jöttünk el hárman, Pici kikísért minket a buszhoz, mert ő amúgy kb 3 utcányira lakott. És engem mindig megmosolyogtat, mikor az amúgy nagyszájú fiúk is ilyenkor megijednek, hogy na akkor hogy is kéne elköszönni, s főleg az, hogy pont Pici egy olyan idétlen megoldást válsztott, hogy még velünk lányokkal is csak esetlenül kezetfogott. Jó persze, lehetne erre azt mondani, hogy akkor miért nem vagyok én olyan talpraesett, hogy lekapom két puszira, de egyszerűen szórakoztat, ahogy vívódnak, hogy akkor mi legyen (kicsit gonosz dolog azthiszem). Egy fiú meg legyen mindig határozott (hát ilyen fiúm se volt még), de előzékeny (na ilyen már volt). Aztán hót kómásan jöttünk haza. A terv az volt, hogy nyolcig nem alszom, és akkor nem borul fel az alvásrendem (annyira, mert alapból minimum éjfélig vagyok fent), de körülbelül a második vígjátéksorozat rész után muszáj volt elmennem eludni, szóval aludtam kb háromtól hatig, félhétig.

Most meg nem nagyon vagyok álmos így fél2 tájban, inkább csak fáradt. Csak ülök, bambulom a bögrémet, s ahogy az utasítás szólt, arra gondolok, hogy minden rendben lesz és mosolygok. Meg akartam lesni megint a holdat, mert ez az egyik kedvenc szórakozásom, de vastagok a fellegek és lehet, hogy még nem ért az itteni magas házak fölé, szóval talán ma ezt kihagyom. Mindenesetre elértük az idént, a repülő irányba fordult és repül a következő célok felé. Remélem idén is olvasgattok majd, többek között tőlem is (örömmel tapasztalom, hogy egyre nő az olvasóim száma), és remélem idén is lesz mit mesélnem nektek. Huh erről egy nagyon bugyuta dal jutott az eszembe, talán ismeritek is "Csak fel! Csak fel! Egy új jövőt építsünk most fel!" azthiszem a korszak adott, és értitek, hogy ez azért csak poén. Mindenestre most megpróbálok aludni, hogy holnap kiélvezhessem a szünet utolsó napát.

Jó éjt! Ugyanitt nemsokára! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.