Helló világ! Az elmúlt pár héten kicsit döcögősen írogattam, na most elmesélem, hogy miért is. Új szereplő van az életemben (illetve inkább új funkcióval), s kellett nekem ennyi idő, hogy biztos legyek benne, hogy írhatok róla (vagy hogy elbizonytalanodjam felé...). Szóvar feketén és fehéren: a már előző bejegyzésekben párszor megemlített Picivel járok. Az elmúlt pár hétben egyszer már szakítottam is vele, majd újra összejöttünk, szóval nem kell elképzelnetek a nagy rózsaszínfelhős nagy Ő-t egy aha élménnyel. Van egy ilyen utálatos mondás, hogy mindig az irányít egy kapcsolatban, akit kevésbé érdekel a dolog... És hát ez lennék én... A világért se szeretném, ha gonosz embernek tartanátok (még akkor sem, ha az vagyok), de ez így igaz. Az igazság az, hogy nagyon pocsékul vagyok, mindenféle motivációmat vesztettem. Szándékosan késem el az órákról, hátha történik valami, valaki észreveszi, vagy nem is tudom. Ezzel egyelőre csak annyit értem el, hogy a kedvenc tanárom nem engedett be az órájára csak húsz perc után. Legszívesebben napokat lógnék el és csak kószálnék jobbra balra a városban nem törődve a világgal. Sajnos mégsem teszem. Nem tudom, miért nem. Alkalmanként szétkapom a kezemet, de mit használ az egész? Viszont Pici szeret engem és minden percben törődni akar velem, és amíg csak egy fél másodpercre is el tudom hinni, hogy valakinek fontos vagyok, már jobb egy kicsit. Persze bűntudatom van az egész miatt, még akkor is ha kedvelem, és nem boldogabb semmi mástól, mint hogy vele vagyok.. Tudom a helyem, rájövök kinél vagyok kolonc. Aligátort sem fogom elvinni végül azthiszem sehová. Csak egy jó történet vagyok, és már semmi más... Nem barát, nem bármi más... Vagy lehet, hogy utoljára mégis engedni fogom magamnak, hogy jó napom legyen? még meglátom. És akkor jön még a családom... Az anyám, aki utál, ahol csak ér belémköt kritizál, hazér és az első dolga leüvölteni a fejemet, hogy minek hoztam be a mogyorósdobozt a nappaliba és hogy lehetek ilyen hülye (mind ezt köszönés helyett), úgy, hogy előző nap hozta be ő a mogyorós dobozt. Mert mindig mindenért kell egy bűnbak, és ki más lenne, mint én. Azt hittem van menekvés, hogy lesz kiút, majd kiírom magam a pokolból, majd mindenki olvassa majd amiket írok, de nem megy az írás. Szép remények adios! Anyámnak meg még mindig teszi a szépet az a díszpinty. Tegye, de akkor minek van neki felesége, anyámnak meg minek van férje? Én meg mi a faszért asszisztálok ehhez tulajdonképpen? Meg amúgy is, az anyámnak fehérneműboltba szóló kártyát venni egy egész kicsit hátborzongató számomra... Pedig nem volnék egy konzervatív lélek... Apám meg folyton hülyeségekkel keres meg. Most mondd mit érdekel engem, hogy hány centit esett a hó előző nap délután óta, hányszor söpörte le a teraszát és hogy a Szilvike azt mondta, hogy Miskolcon jobban takarítják az utakat, mint ott kint (na ne röhögtessen már). Apámmal úgyse tudunk semmiről beszélgetni. Amíg itthon volt se beszéltünk semmiről, akkor most mi a halálért kell eröltetni ezt a hülyeséget? A barátaim is fáradtak és ingerültek és rám várna a feladat, hogy rendet rakjak, hogy mindenkit megnyugtassak, felvidítsak és összehozzak, de mondjátok meg, hogyan? Mit kezdjek pont én a helyzettel? Főleg úgy, hogy minden nap Picivel kell mászkáljak, mert ha nyomós indok nélkül mondok le egy napot, akkor szomorú lesz és megsértődik (a lányokkal be akarok ülni meginni egy kávét valahová persze nem nyomós indok). Szval most én vagyok leszúrva, hogy szétesik a társaság. Nekem meg az ágyból kiszállni is alig van erőm, nemhogy ehhez. Ennek okán maradnak el a szokásos jó kis sztorijaim, de ígérem majd gyártok egy párat. Lehet, hogy lesz egy fantasztikus gépem! Ja és persze életem első nem szingli Bálint-napját fogom élni (egy nappal elcsúsztatva), szval lesz majd egy várhatóan kurva nyálas délutánom, engem meg stresszel az egész, mert szerintem ezt a napot marhára nem is kéne ünnepelni (olvastam egy ilyet, hogy majd akkor ünneplem a valentin-napot, ha az amerikaiak a busójárást), mert ez csak egy kitalált, amcsi marketingünnep. Na de Pici ennél az elméletnél romantikusabb érzelmű lény... Szóval engedtessék meg, hogy mekérjelek titeket, hogy szurkoljatok, hogy ne fulladjak majd bele a rózsaszínbe. (ha most felteszitek a kérdést, hogy akkor miért is vele, térjetek vissza az elejére, s kérem újra, hogy ne gondoljatok nagyon gonosznak)

Szép napot mindenkinek! Veletek ugyanitt nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.