Na most csak apró pici történeteket mondok, mert néha elég öt nevetséges perc, hogy egy egész napot szebbé tegyen.

Csütörtök reggel értem jött Manó és együtt mentünk suliba és így megkérdezte, hogy esik-e útba virágbolt az iskola felé. Mondtam, hogy igen, de miért? Hát, mert akkor ő vesz nekem virágot, mert mi jobbra költhetné az ösztöndíját? (bármi másra leginkább...) A virágbolt zárva volt, bár vicces lett volna egész nap egy virágot hurcibálni magammal.

Még aznap mikor az iskola elé értünk, mondta, hogy oda kell még nekem adnia valamit, és elővett a táskájából egy pólót, hogy azt ott hagytam nála. Mondanom sem kell, hogy nem az enyém volt, az valahogy feltűnt volna, ha kevesebb ruhában megyek el tőle, mint amennyiben jöttem... És így mondta, hogy jó, akkor biztos a mamié... De mit keresett a mami pólója a szobám padlóján...? Na én nem nagyon akartam tippelgetni, de azért lássuk be az emberben felmerülnek gondolatok: 1) van egy másik barátnője 2) az anyja pólóját hordja 3) az anyjával kavar (na jó, eze persze vicc, mint ahogy a többi is) 4) anyjáék a szobájában csinálták 5) (ezt már ő tette hozzá) apja egy másik nővel csinálta a szobájában 6) egy vadidegen pár csinálta a szobájában 7) odateleportált 8) valami tök semleges átlagos módon, ami már nem lenne vicces egy ilyen sztori fényében.

Bementünk a biosz terembe és marha hideg volt egyik barátnőm meg megszólal: "Légysziii ölelj át hátulról!!!" Na most kell magyarázni, hogy ez miért mosolyogtat :D

Pénteken az Indygo zenekart hallgattuk a kürtőskalács fesztiválon. Jók voltak a fiúk, de a szövegeléstől néha eltekintettünk volna, mert csak ők nevettek a poénjaikon, de aranyosak szeretjük őket. A kürtőskalács is finom volt, szóval boldogság :D Aztán Manóval nekivágtunk az éjszakának, hogy találjunk egy helyet, ahol a fiú meg a lány boldogan ellehet... (lásd: kocsma/kávézó)talán mondanom sem kell, hogy kicsit nagy csigavonalat tettünk, mire találtunk olyan helyet, ami megfelel a finnyás ízlésemnek (nem zajos, nem tömött, nem túl sötét, nem túl világ, nem pics-bisztró, nem kihalt, nem hideg). De végül leltünk. Egy kocsmát, ahol két negyvenes nő táncikált kicsit ittasan, na mi ott felültünk az emeletre sörözni. Kicsit fura volt, tekintve, hogy mindig azt hangoztatja, hogy ő soha egy korty alkoholt se szeret inni. De jó volt, hogy icsit lelazult tőle és totál oldottan nevetgélve botorkáltunk haza (mielőtt valaki életbölcsességeket kezdene mondani magának az elzüllő fiatalságról, közölném, hogy nem voltunk részegek). 

Ezek voltak az én mosolyogtató pillanataim, remélem neketek is okozott pár szájrándulást. Nyugodtan lehet megosztani másokkal a mosolyokat.

Szép napot mindenkinek! Veletek ugyanitt nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.