HellóHelló! Ahogy már előre beharangoztam a febr. 14-émről lesz ma szó. Nos örömmel jelentehetem, hogy nem fulladtam bele a rózsaszínbe, sőt, még élveztem is. Kisebbfajta időhiányom miatt át kellett rendezgetni a programot 15-ére (milyen snassz már mindenki mással ünnepelni, nem nekünk kijár egy külön nap ;) ). Rendesen meglepett engem Pici. Abban biztos voltam, hogy virágot fog adni (nem is csalódtam e téren), de ezen felül, tudva a VW bogár mániámról, kaptam tőle egyet (mármint egy olyan kicsi, játék verziót, amit még kicsit fel is tuningolt utólag); és ami a csúcsok csúcsa: sütött nekem egy tortát, saját két kezével (nem, nincsenek 1000 fokos kezei...), amivel elmondása szerint hajnal 2ig ügyködött, és el kell, hogy mondjam nagyon finom lett. Amit én adtam neki, hát az nem volt ilyen csúcs, mondhatni egyáltalán nem, de ő azért örült neki, mint Tapsihapsi a répának... Szval most van "egyenkarkötőnk". Röhögni ér, csak ne túl hangosan. Aztán elmentünk mozizni, egy olyan twilight szintű filmre voltam felkészülve lelkileg ( ő választotta -.-" ), de szerencsére kellemesen csalódtam ez a Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények. Nyugodt szívvel ajánlom, még a hapsit is simán el lehet ráncigálni rá lányok. A főszereplő csaj vicces és bunkó (és megkaptam, hogy hasonlítok rá, vagy ő rám. Asszem bóknak veszem *gonosz vigyor*), mondjuk a srácnak meg olyan nyálas monológjai vannak, hogy nem hiszem el, Pici nem értett egyet e téren (ezután persze közölnöm kellett, hogy hasonlít rá...). Nos azt kell hogy mondjam, hogy nem akarok többet így moziba menni, mert a gerincem nem fogja túl sokáig húzni. "filmezés, szipiszupi, bújj hozzám" (oké, kicsit túlzok, egyáltalán nem ezt mondta, csak ezt jelentette amit mondott...), én meg persze bújtam, csak nem vettem bele a dologba, hogy a film két órás. Ilyesmiben járatlanoknak mondom, hogy az ember háta baromira nem bírja jól, ha két órán keresztül, vagy egy karnak kell nekidőlnie, vagy a karfára félig rádőlni, vagy csak simán tartani magam. Illetve lehet h az én gerincferdüléssel és még egyéb bajokkal küzdő hátamnak nem tesz csak jót, ez esetben elnézést kérek. Aztán mondta hogy még el akar vinni egy kávézóba, és keresett egy listát a 100 legjobb kávézról pesten (tényleg van ilyen?), s ebből kiválasztotta a három legjobbat, és nekem ebből kellett eldöntenem, hogy hova menjünk. Háromból két helyet ismertem, szóval ebből a kettőből a jobbikat (kikacsintás évek óta velem együtt versenyző barátnőimnek) s oda ültünk be. A helyről tudni kell, hogy igazából étterem és kaszinó, nem pedig kávézó, de ez egy cseppet sem zavart igazából. Sajnos sokat beszélek, és általában társaságban én vagyok a szószóló, meg alapból is szeretem magamhozragadni az irányítást, úgyhogy magamhoz ragadva a szót, én kommunikáltam a pincérünkkel (asszem hiba volt, de most már úgyis mindegy), megbeszéltem vele "az asztalt kétszemélyre", miután volt szíves megkérdezni, hogy testvérek vagyunk e? Kicsit felhúztam a szemöldökömet és erősen a torkomat köszörülve közöltem, hogy hát nem éppen (utólag jutott csak eszembe, hogy azt kellett volna mondjam, hogy a fiam...), mire erőltetetten nevetgélni kezdett és közölte, hogy tudta ám csak viccelt... Mondanom sem kell, hogy el voltam ragadtatva a humorától... Aztán végül nem kávéztunk, hanem palacsintáztunk, s közben beszélgetve (szokásos stílusomnál fogva) sikerült valamit beszólnom Picinek, mire féldurcásan közölte, hogy ő akár el is mehet, meg úgyis tetszik nekem a pincér (és ezt már komolyan mondta). Hát én elmondhatatlanul rühellem, ha valaki féltékenykedik, na de ez meg aztán minden határon túl volt. Persze ilyenkor elviccelődöm a dolgon, na de akkor is... Aztán kifelé menet véletlenül egymásnakmentünk egy MÁSIK pincérrel, na az már aztán meg...

Amúgy summa summarum jó nap volt, de azért hála az égnek ilyen csak egyszer van az évben. Jaj, viszont anyám nagyon imádja Picit... Olyanokat mondd, amiket hál' Isten nem is értek, hogy olyan szépen szeret, hát legyen, ha neki ez jön be.... Ja és közölte, hogyha Pici egy pár évvel idősebb lenne elhappolná... Erre talán reagálnom sem kell. Értem én, hogy ő mindigis egy full romantikus gentlemant keresett magának, aki a tenyerén hordozza, meg a széltől is óvja, de én nem. Sosem azt kapjuk, amit igazán szeretnénk, de talán ki lehet élvezni ezeket is... Tudom, tudom, gonosz vagyok... Egyre gyakrabban érzem magam nagyobn öregnek... És ezt is kapom meg, hogy tapasztalt vén róka vagyok... Hát legyen emberek. Csak ezzel együttjár a nosztalgia is, és én olyat szeretnék, mint régen volt. És olyan szeretnék lenni, mint amilyen régen voltam. Csak nem megy. Mikor egyszerűen a magam örömére tettem mindent, az jó volt, csak akkor egy pillanatra kellett volna figyelnem másokra, és akkor most nem lennék ez... Na de késő bánat... S majd lesz ami lesz, csak azt teszem majd, amit elém sodor az élet. Nem töröm magam a boldogságért, mert úgyis fölösleges. Na szép, pedig most tényleg vidámat akartam írni. Felejtsétek el ezt a pár sort.

Szép napot mindenkinek! Veletek, ugyanitt nemsokára!  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.