Legnagyobb meglepetésemre lelkesedésetek töretlen, még annak ellenére is, hogy a SVO fest szó nélkül ért véget. Bár lehet, hogy pont ennek köszönhetem a figyelmet, hogy mintegy katasztrófaturistaként arra fogadtatok, hogy jávorszarvastámadás áldozatává lettem a messzi északon, vagy rossz idő következtében nem tudtam hazarepülni. Nos hát örömmel és némi bánattal jelenthetem, hogy ilyesmiről szó sincs, és még csak véletlenül sem a kísértetem üzen most nektek, hanem csak én egy fekete billentyűzeten keresztül. A SVO fest javarészt azért ment tönkre, mert ha az ember egy 40 négyzetméteres lakásba van bezárva egyedül, akkor nem tud mi érdekeset mondani a napjairól. A hazaúton mondjuk voltak vicces történések, próbálom visszatükrözni a színét, de megint csak beteg vagyok (asszem nem szeret az univerzum), szóval ez kicsit ront mindenen. Mivel a reptérre 2 óra az út, hajnalok hajnalán kellett kelnem, és előtte meg a hugom nem hagyott aludni, ilyen módokon: ide oda forgolódott, emiatt hullámzott alattam a matrac; elfoglalta a matrac 90%át, szóval tíz körömmel kapaszkodtam, hogy ne essek le, felébreszteni nem mertem; aztán elkezdett jobbra-balra csapkodni, aminek a vége nagy arányban az lett, hogy pofáncsapott, vagy megrúgott; aztán elkezdett alvajárni, amire még apám is felébredt; és mikor azt hittem, hogy már elaludhatok, már nem lesz semmi, és már 5 perce aludtam, akkor arra ébredtem, hogy álmomban a tarkómat csikizi.... Szóval csodálatos éjszakám volt. Aztán a reptéren ezer furcsa ember. Motorosok, akik arról beszélgettek, hogy hány csajt és milyen motoron döntöttek meg... Rasztahajú, mindenhol kilyuggatott, tetovált arcok és hasonló érdekességek. Anyám meg sorbanállás közben nekiállt monologizálni arról, hogy mennyire zavarja, hogy recés a körme és már alig várja, hogy hazaérjünk és jól lereszelgesse a körmét... Szóval már alapból ciki volt, de akkor odaszolt egy anyámhoz hasonló nő, hogy neki van körömreszelője, ne adja-e esetleg kölcsön? és ezek ketten elbeszélgettek a habszivacs szerű körömreszelőről -.-" kicsit égett az arcom... sebaj. a repülést is túléltem, nem vinnyogtam annyira (bár svo-ban 20 méter volt a látótávolság a ködtől és nehézkesen szállt-fel a gép). Aztán az új piros cipőm kemény 2 óra (lehet, hogy annyi sem volt) alatt kitörte a sarkam, amin egy ötvenesnyi seb lett (a hús látszik ki a lábamból), gondoltam nem lesz ezzel gáz, minden új cipő kitöri a lábamat, ragtapasz rá és a régi cipő, amíg begyógyul. Ebből az lett, hogy hétfőn már alig húztam a lábamat, mire beértem a suliba a teljes bal lábam és baloldalam a gerincemig begörcsölt, rázott a hideg stb. második óra után elmentem a suliból és kiderült, hogy elfertőződött a seb, estére belázasodtam, szóval most szedhetem az antibiotikumot és em mehetek suliba. Mindezt egy új piros tornacsuka miatt. Asszem ez is csak én lehetek, meg persze a jóviszonyom az égiekkel, sebaj... Mondjuk lehet, hogy rátett egy lapáttal, hogy a vasárnapi napot végig ácsorogtam, mert Pici és a haverjai filmet forgattak és nekem is volt benne egy 1,5 másodperces szerepem, meg talán egy kicsit segíteni is tudtam. Én vertem a fejükbe a megjegyezhetetlen hosszúságú (másfélsoros) szövegeket, meg szertárosként funkcionáltam. Meg persze az ember marha jól érzi magát 6 fiú között, főleg ha azok nem kezelik a szó eredeti értelmében lányként, hagyják hogy hecceljem őket, sőt még vissza is kapom. Az egyetlen srác, aki nem ismert engem is elég hamar tudatosította magában (kb4-5 óra alatt), hogy nem vagyok angyallelkű lányka. Ez kb a következő események után következett be: az egyik airsoft pisztolyba beszorult egy golyó és a srác megkérdezte tőlem, hogy nincs e nálam egy ceruza. Én meg rossz humoromnál fogva, igazából már reflexből mondtam, hogy NÁLAM nincs CERUZA... nem reagált rá semmit, én is tudtam, hogy ergya poén. Elkezdtem beszélgetni egy másik sráccal és akkor ez az előző vagy 5 perc múlva elkezdett eszetlenül röhögni. kérdezem, hogy mi van? lassan ki bírta préselni magából, hogy a ceruza... és így megkérdeztem, hogy ez tényleg ennyi idő után esett-e le neki? mondta, hogy nem, csak nem hitte, hogy én úgy érthetem... mint a villám... Egyetlen srác meg, aki a sulinkból volt, marha jó arc volt, csomót beszélgettünk, fogadtunk, hogy meddig jutunk el a forgatásban, mondanom sem kell, hogy én nyertem (éljen az örök pesszimizmusom), minek következtében lett egy túrórudiautomatám, csakhogy a srác hamarabb haza ment és így nem cipelhette nekem haza, sajnos... de majd valamikor behajtom rajta ;) továbbá megpróbált 11 db fegyvert a ruháiban "elrejteni" ehhez aszisztáltam kicsit (csak a kezébe nyomtam őket sorban). 10-et lazán elrakott még, de úgytűnt, hogy kb itt a vége, mert a kezemben már csak egy bazinagy puska volt. Poénból mondtam neki, hogy ezt akkor mostmár rakja a gatyájába, de leintett, közölve, hogy ott már nincs neki hely.... de azért lehúzta a sliccét és megpróbálta stabil helyzetbe hozni a puskát, szakadtam a röhögéstől és ekkor érkezett vissza Pici... vicces szituáció volt. És ilyen röhelyekkel volt teleszórva az egész nap, szóval fárasztó volt, de megérte, jól szórakoztam (na jó a lábam nem biztos, hogy így éli meg, de annyi baj legyen). S még ennyi mindennel együtt is kínoz a depresszió, nem tudom miféle teremtmény vagyok én mégis... Csak vissza szeretném kapni a nyaramat, a látványt, az illatokat, az írást, a jókedvet, a barátokat és azt a fiút, csak úgy ahogy voltak... Holott változnom kéne talán... Épp csak így nem jó talán, de kitudja, nem gyakran mondtam én, hogy jó, talán az elmúlt 4 évben épp csak azon a nyáron... A legjobb barátnőm meg is mondta, hogy akkor voltak a legjobb történeteim, róla voltak a legjobb történeteim... De vajon mesélő lennék? Igen, azthiszem pontosan az... HIszen mi másért körmölnék most nektek? Ma kicsit öregebbnek néztek a koromnál (minimum 3 évvel), mert így orvos+nővér mondta, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy egyetemre jársz, vagy a munkahelyednek kell igazolnunk, szóval odaírtuk mindkettőt... na sebaj.. Anyám szerint ez az öregség majd 20 év múlva nem fog tetszeni, persz én magabiztosan közöltem, hogy én most beálltam az állandó kinézetemre és 20 év múlva is így fogok kinézni... Majd meglátjuk hol leszek én akkor (a fél lábam már most is a sírban, legalábbis betadinozva és bekötözve...).

Nos szép napot mindenkinek! Ugyanitt veletek nemsokára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.